Természetfestő, illusztrátor vagyok. Legkedvesebb témám a madárvilág.
1976-ban születtem
Budapesten.
Az érettségi (1994)
után polgári szolgálatosként a Magyar Madártani
és Természetvédelmi Egyesülethez kerültem. Nagyon sokat köszönhetek
ennek az időszaknak, megismerhettem a magyar természetvédelem működését,
és közelebbi kapcsolatba kerülhettem számos, a természetvédelemben dolgozó
szakemberrel.
A polgári szolgálat
lejárta után az Egyesületnél maradtam, a Természetvédelmi Tanácsadó Szolgálat
munkatársaként. A Túzokközpontban eltöltött egy hónappal együtt egészen
’99 tavaszáig álltam az Egyesület alkalmazásában. Szerencsémre nem kellett
messzire mennem (és az annyira megszeretett Jókai-kertet elhagynom), mivel
a Környezetvédelmi Minisztérium Természetvédelmi
Hivatalában működő CITES iroda éppen
munkatársat keresett. A Washingtoni Egyezmény végrehajtásában dolgozva
a nemzetközi természetvédelemre is rálátásom nyílt. A Hivatalt 2001 nyarán
hagytam ott, azóta szabadúszóként a rajzolásból, festésből élek.
Amióta az eszemet
tudom szeretek rajzolni. Érdekes módon elég későn, mindössze 1996-ban kezdtem
el madarakat, illetve más állatokat és növényeket rajzolni. Több évig szinte
kizárólag mesékbe és rémtörténetekbe illő, úgynevezett ’fantasy’ illusztrációkat
készítettem. Idővel szeretnék majd ehhez a témához is visszatérni.
Nem jártam képzőművészeti
iskolákba, mindent magamtól, ’autodidakta’ módon próbálok megtanulni. Nagyon
sokat köszönhetek Muray Róbert festőművésznek, aki megtisztelt bizalmával
és barátságával. Ő volt az első, aki szakmai szemmel nézve munkáimat, őszinte
kritikával önbizalmat öntött belém. Abban a szerencsés helyzetben vagyok,
hogy egy kerületben, néhány percnyi távolságra lakunk egymástól. Rendszeresen
meglátogatom, Ő pedig tanácsaival, ötleteivel segít előbbre a tanulásban,
munkában.
Körülbelül 12 éves
koromban kezdtem el behatóbban foglalkozni a madarakkal. Részt vettem a
Madártani Egyesület által szervezett Madarász Suliban, és egyre többet
jártam terepre, a madarak után. A madarászat és a rajzolás nagyon sokáig
egymástól független elfoglaltság, hobbi volt az életemben. Azután az Egyesületnél
töltött éveim során madárillusztrációk akadtak a kezembe. Elkezdtem. Első
rajzaim a Pest Környéki Madarász Kör ’Füzike’
című lapjának címoldalán jelentek meg. Majd az Egyesülettől kaptam megbízásokat.
A Természetvédelmi
Hivatalhoz kerülve aztán jöttek az újabb megrendelések, nemzeti parkoktól,
zöld szervezetektől. Egy ideig munka mellett, este, éjszaka és hétvégéken
dolgoztam, de az egyre több megrendelés miatt elég nehéz lett ez az életvitel.
Ezért döntöttem úgy, hogy megpróbálok ebből megélni. Egy ideig csak fekete-fehér
tusrajzokat készítettem, majd a festéssel is megpróbálkoztam. Szinte kizárólag
akrilfestékkel, papírra dolgozom. Szeretem madaraimat 'civilizált' környezetbe
helyezni, szeretem azt ábrázolni, ahogyan a természet megpróbál alkalmazkodni
az ember által átalakított környezethez. Úgy érzem nagyon aktuális, és
kimeríthetetlen téma ez.
Ezúton is szeretném megköszönni a honlap
korábbi verziójában nyújtott segítséget Vámosi Krisztiánnak és Argai Sándornak.
A honlap jelenlegi
verziójának technikai kivitelezését Selmeczi
Kovács Ádám végzi.
|